Ismét csak teltek az unalmas hetek...De valami megváltozott...
Mintha vissza vettem volna a vágdosásból.Nem véletlenül történt ez...Kezdett kialakulni egy barátság köztem,és egy fiú között.Mondhatjuk azt hogy egészen "boldog'' voltam és úgy éreztem talán most minden helyre jön.Ez a barátság egyre szorosabb és szorosabb lett.Elkezdtünk lejárkálni,sétálgatni a városban.Menet közben visszakaptam a legjobb barátnőmet,bár...sose hagyott el...de egyszerűen nem tudta felfogni mi történik velem...Nem tudta ezt nézni,hogy én bántalmazom magam.Gyűlölte.Undorodott tőle.De a lényeg,hogy visszakaptam.Néha hármasban is lementünk.Egészen jól elvoltunk mondhatni azt hittem,hogy majd helyre jön minden.Megbíztam bennük.A fiúban is...bár néha civakodtunk.Mindent elmondtam nekik.Az egész nyarat velük töltöttem.Lassacskán vége volt a nyárnak és augusztus vége fele volt.
Összevesztünk a fiúval.....
Nagyon rosszul esett.Szarul éreztem magam.Megint kezdtek előjönni az öngyilkos gondolataim,megint belemerültem a vágdosásba,éreztem,hogy a világ megint eltapos,de most legalább az az egy ember velem volt aki nagyon sokat segített és az a legjobb barátnőm volt.Ki gondolta volna....de megint nem volt semmim.Előtörtek megint a régi emlékek,csak ordítani szerettem volna.
Esténként ismét nem aludtam.Forgolódtam,hánykolódtam az ágyon.Sokszor sírtam,hogy elvesztettem megint egy barátot akit soha nem fogok visszakapni és talán még az én hibámból is történt a probléma.
Idegesítettek a belülről jött hangok,állandóan a rossz irányba akartak terelni.Sikerült...Sikerült elérniük,hogy rossz embert csináljanak belőlem.Pedig én ezt nem így akartam.Valami belülről hajtott.Én sem tudtam igazából mi volt az,de éreztem h cselekednem kell,a vágások mindig nagyobbak és mélyebbek lettek.A hegek a combomon is megjelentek,a vádlim és a hasam sem maradhatott ki.Sok helyen csináltam,és mindig csak rosszabb és rosszabb lett.A barátnőm volt...senki más.Tudtam hogy rá számíthatok,mindig mellettem lesz.
Szerettem volna felejteni,de nem ment...még mindig bántottak...szavakkal,rosszindulatú kibeszélésekkel és egy barát elvesztése is a nyakamon volt.
2014.09.11.Úgy érzem...ez a nap az életem részévé vállt,sose fogom elfelejteni mi történt azon a napon.
Éppen a barátnőmmel jöttem a Sprotorvostól mikor össze futottunk és régi barátnőmmel.Egyfelé lakunk mind a hárman...így együtt indultunk haza.Az út negyedénél összetalálkoztunk a fiúval akivel összevesztem,így tehát a legjobb barátnőmmel gyorsan tovább mentünk,míg a régi barátnőnk ott maradt beszélgetni.Én nem tudtam mit tegyek.Ideges voltam.Nem tudtam kezelni az érzéseim,nem tudtam elfojtani a dühömet.Leültünk egy közeli padra...és vártunk.A barátnőm elkezdett telefonálni ugyanis az anyukája valami fontosat szeretett volna neki mondani.Én szép lassan közöltem vele...hogy én is elmegyek telefonálni...belenyúltam a táskámba...kivettem a telefonomat...és a pénztárcámat.Még a padon ültem és elkezdtem kotorászni a bordó üresen kongó pénztárcába.Egy kis zsebkendő darabot vettem elő.Senki nem tudta mi van benne,csak én.A paddal szemben egy kisebb épület állt,egy fodrász szalon.Hátramentem...Leguggoltam az épület hátuljába,és szép lassan kibontottam a zsepit.Két szép fényes penge és egy vérfoltos volt beletekerve.A telefon az ölemben volt és rajta a maradék két penge a papírzsepivel együtt.Vettem egy mély levegőt...Egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából.Ökölbe szorítottam a kezem...ráhelyeztem a pengét a kezemre...összeszorítottam a fogam...és...MEGRÁNTOTTAM.A bőröm kettéhasadt.A vérem elárasztotta a kezem pillanatok alatt,a nadrágom és a tenyerem sem maradt ki.Lassan kezdtem észbe kapni.Ordítottam.Sikítottam.Rohantam vissza a padhoz.A pengék repkedtek a levegőbe ahogy felálltam,jobb kezemet és a kis cafatos zsepit szorongattam a kezemen.
Megijedtünk.
Ordítva rohantunk az orvoshoz..mikor a régi barátnőnk visszaindult hozzánk.A fejemben sötétség.Semmit nem tudtam..ordítottam és sírtam.
Szerettem volna felejteni,de nem ment...még mindig bántottak...szavakkal,rosszindulatú kibeszélésekkel és egy barát elvesztése is a nyakamon volt.
2014.09.11.Úgy érzem...ez a nap az életem részévé vállt,sose fogom elfelejteni mi történt azon a napon.
Éppen a barátnőmmel jöttem a Sprotorvostól mikor össze futottunk és régi barátnőmmel.Egyfelé lakunk mind a hárman...így együtt indultunk haza.Az út negyedénél összetalálkoztunk a fiúval akivel összevesztem,így tehát a legjobb barátnőmmel gyorsan tovább mentünk,míg a régi barátnőnk ott maradt beszélgetni.Én nem tudtam mit tegyek.Ideges voltam.Nem tudtam kezelni az érzéseim,nem tudtam elfojtani a dühömet.Leültünk egy közeli padra...és vártunk.A barátnőm elkezdett telefonálni ugyanis az anyukája valami fontosat szeretett volna neki mondani.Én szép lassan közöltem vele...hogy én is elmegyek telefonálni...belenyúltam a táskámba...kivettem a telefonomat...és a pénztárcámat.Még a padon ültem és elkezdtem kotorászni a bordó üresen kongó pénztárcába.Egy kis zsebkendő darabot vettem elő.Senki nem tudta mi van benne,csak én.A paddal szemben egy kisebb épület állt,egy fodrász szalon.Hátramentem...Leguggoltam az épület hátuljába,és szép lassan kibontottam a zsepit.Két szép fényes penge és egy vérfoltos volt beletekerve.A telefon az ölemben volt és rajta a maradék két penge a papírzsepivel együtt.Vettem egy mély levegőt...Egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából.Ökölbe szorítottam a kezem...ráhelyeztem a pengét a kezemre...összeszorítottam a fogam...és...MEGRÁNTOTTAM.A bőröm kettéhasadt.A vérem elárasztotta a kezem pillanatok alatt,a nadrágom és a tenyerem sem maradt ki.Lassan kezdtem észbe kapni.Ordítottam.Sikítottam.Rohantam vissza a padhoz.A pengék repkedtek a levegőbe ahogy felálltam,jobb kezemet és a kis cafatos zsepit szorongattam a kezemen.
Megijedtünk.
Ordítva rohantunk az orvoshoz..mikor a régi barátnőnk visszaindult hozzánk.A fejemben sötétség.Semmit nem tudtam..ordítottam és sírtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése