Féltem...Rettegtem.Nem tudtam mi vár rám a következő nap.Újabb csalódás?Újabb sérelem?Esetleg megint történik velem valami megalázó?!Általában minden napom így telt.Egész nap szorongtam.Fogalmam sem volt,hogy tudnám elterelni a figyelmem a sok rossz beszólástól,a sértegetésekről.Elengedni a fülem mellett?!...Persze persze,jó lett volna,ha nem fájt volna annyira belülről.Ezek a szavak nyomasztották egész nap a lelkemet.Mikor a karomra néztem,és láttam rajta a hegeket...megkönnyebűltem.Ez volt az én kis menedékem.Sokszor éreztem,hogy muszáj elővennem a pengéimet és vágnom kell a karomon.Ha bármi sérelem ért,ebbe menekültem.Éreztem,hogy a világ ellenem fordul,nincs mellettem senki...egyedül maradtam.A fekete ruháim egyre csak gyűltek...A pengéim száma minden héten megsokszorozódott,és mind ezt észre sem vettem.Teltek az idők...
Minden napom így telt.Lassan két éve hogy "penge mániákus" lettem.Már én is rádöbbentem,hogy valami nincs rendben velem.A családommal csak veszekedtem,a barátaim elhagytak...Az emberek eltávolodtak tőlem.Szerettem volna úgy élni mint mások.Hiszen mindenkinek barátai voltak,sok lánynak pasija,és én meg csak úgy voltam a nagy világban.
Számoltam az éveket,hónapokat,napokat...pont a második évét töltöttem a pengés korszakomnak mikor depressziót diagnosztizáltak nálam.Kiakadtam.Minden este sírtam.Magamba kellett tartanom,nem mondhattam el senkinek.A vágdosás kezdett elfajulni.Gyakrabban,mélyebben,többet csináltam.Éreztem hogy ez az egész teljesen megváltoztat,kifordít önmagamból.Alvászavarom volt minden éjjel,nem tudtam rendesen kipihenni magam,nem tudtam úgy elindulni az iskolába ahogy kellett volna.Sokszor elkéstem,a házim nem volt kész,nem tudtam rendesen figyelni az órákon.
Gyűlöltem élni...Gyűlöltem magamat...Gyűlöltem mikor tükörbe néztem,és láttam a külsőmet.Gyűlöltem mindent ami körülöttem zajlott és az élethez kapcsolódott.Az életembe eddig egy csepp boldogság se jutott.A napok még mindig csak teltek és teltek.Semmi értelmét nem láttam az életnek.Úgy is mindig csak a rossz,a baj,a bánat,és a csalódottság ért.Sokszor tettem fel magamban a kérdést..Minek élek még?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése